| Tartozás Áldott zártság, aranytalan idők!Csak rajzolod magad – hiábateszel s térítesz hasztalan,ugyan úgy vársz a nagy varázsra, hajtod a vadat előlem,lerajzolod utadnak virágát,mögötted a síró pusztaság,csöndben legyint az elhajló világra, már átlépve a lassan-égő kertekenvársz, s eszel magadban csendesen,nézed a „gyerek-virág” lehulló hamvait,- ugye jó lenne már egy kicsit aludni, álmodni kéket, álmodni bármi mást,míg fényt terel az éjszaka szerelme,s az elhúzott nótájú ördögöka fáradtságtól végleg lepihennek, szólj hát, én bátran szórom a szirmokat,szirmoknak ártatlan hagyom el illatát,hogy a magasba omlott eltúlzott időkmegadják a rég várt tartozást. |
