Virágra nem futja márMert virágra nem futja már(- kerülve jó bor a tegnapi kenyérre)„alig-látó” gyertya fénye mellett az emléknek ölelve mosolyátKibontva apró aranycsomókatmit csókjai kötöttek a téli ablakon átfázó ujjakkal jólesőn nyújtózommegfoltozom a benti éjszakátHogy tudta fogadni hangom!Úgy nyújtom felé félelemből kezemvonalat húzok elköszönt napoknakbiccentek e nagyra nőtt kalandraMert virágra hiába is futná,ha csak ölelem emléke mosolyát,s „ többé rá nem ül ” széke mellettszobámba vonszolom nyugodnimagamnak keltett torz ürességem
